A táplálkozási zavarok útvesztőjéből nehéz kiutat találni, azonban az értelmezés idegrendszeri síkja egy külön kapaszkodót jelenthet.

Sok szülő tapasztalja, hogy gyermeke válogat, nem szívesen kóstol meg új ételeket, vagy csak akkor eszik, ha mesét néz. A legtöbben ezt egyszerű szokásnak vagy hisztinek tartják – de mi van akkor, ha mindennek mélyebb, idegrendszeri és érzékelési háttere van?

Képzeljünk el egy négyéves kisfiút, akit minden étkezéskor az asztal mellől elterelve, mesenézés közben etetnek meg. A kanál gyors mozdulattal közeledik a szájához, ő ösztönösen nyel – de közben sem az ízét, sem az állagát nem érzékeli igazán annak, amit eszik. Nem tudja, hogy jóllakott-e, mert figyelme máshol jár. A szag és ízélmények nem alakulnak ki tudatos élményként, nem épülnek be az emlékeibe, és nem kapcsolódnak kellemes kontextushoz. Néhány év múlva már válogatós, étkezéskor szorong, a gyomortáji teltséget diszkomfortként éli meg – és senki nem érti, miért.

Ez a helyzet nem ritka, és szeretném jelezni, hogy a legtöbb esetben nem „nevelési hiba”. Az étkezés egy érzékelési, tanulási és érzelmi folyamat, amelyet az idegrendszer érése, a környezeti hatások és a gyermek egyedi szenzoros mintázata egyaránt alakít. Cikkem célja, hogy bemutassa, hogyan hatnak a különböző érzékelési területek (szaglás, ízlelés, testérzékelés), az interocepció és viszceropercepció, valamint a környezet és a nevelési minták az evés fejlődésére – és hogyan vezethet mindez akár evészavarokhoz is.

Fogalmak tisztázása – mit is érzékelünk evés közben?

Az evés nem csupán kalóriabevitel. Minden falat egy összetett szenzoros élmény, amelyet többféle érzékelési rendszerünk dolgoz fel. Ezek zavara vagy torzulása pedig befolyásolja, hogyan eszünk – és hogyan érzünk az evéssel kapcsolatban.

🔸 Olfaktorikus (szaglási) érzékelés

A szaglás kulcsfontosságú az étel elfogadásában. Egy intenzív vagy ismeretlen szag visszatetsző lehet, különösen, ha nincs korábbi pozitív élmény hozzá kötve. Ennek alapvetően fontos funkciója és evolúciós gyökere van, hiszen egy romlott étel észlelése még kóstolás előtt akár életet is menthetett. A kellemes szagélmények ráadásul gyakran emlékekhez kapcsolódnak – pl. „anya süteményének illata”. Ha egy gyermek étkezés közben nem figyelhet az illatokra (pl. tévé előtt eszik vagy más módon nincs jelen a figyelmével), ezek az emlékek és az illat–érzelem kapcsolatok nem alakulnak ki.

🔸 Gusztatórikus (ízlelési) érzékelés

Az ízek és állagok érzékelése szintén tanulási folyamat. Az ismerős ízek biztonságot adnak, míg az újak próbálgatása bátorságot igényel – ez különösen nehéz lehet annak, aki fokozottan érzékeny vagy túl kevéssé érzékeli az ízeket. Ha egy gyermek csak automatikusan nyel (pl. képernyő mellett evéskor), nem alakul ki íztudatosság.

🔸 Interocepció (belső testi állapotok érzékelése)

Az éhség, teltség, szomjúság érzése az interoceptív rendszerhez tartozik. Ezt nem „tanítják” – de tanulható, mégpedig az ismétlődő testi élmények tudatos megélésén keresztül. Ha a gyermek nem figyelhet testérzeteire (pl. csak akkor eszik, ha etetik, nem ha ő kér), akkor nem tanulja meg felismerni a saját szükségleteit – később nehezebben bízik a teste jelzéseiben.

🔸 Viszceropercepció (belső szervek érzékelése)

Ez a mélyebb testi érzékelés, például a gyomor teltségének, puffadásnak, diszkomfortnak a tudata. Ha egy gyermek túl sok ingert él meg (pl. gyors, siettetett etetés), ezeket a jeleket zavarónak, sőt ijesztőnek is érezheti. Kialakulhat az a hiedelem: „evés után mindig fáj a hasam” – így alakulhat ki evéskerülés, akár étkezési szorongás is.

Egy példa mindezekre:

Anna, 6 éves, ARFID-gyanús kislány. Már kisgyermekként is csak mesenézés közben evett, gyorsan, etetve. Soha nem evett meg meleg ételt, utálja a leveseket, „fura a szaga és meleg van tőle a számban” – mondja. Nem tudja megmondani, mikor éhes, de néha „rosszul van”, „zúg a hasa”. Étkezések után puffadásra, gyomorfeszülésre panaszkodik. A család szerint „mindig is válogatós volt”. A valóságban Anna interoceptív és viszceroperceptív zavarral él, valamint fokozott olfaktorikus és gusztatórikus érzékenységgel – amit senki nem vett komolyan, csak „nevelési problémának” bélyegezték.

Az idegrendszeri érés lenyomata a szenzoros rendszerek működésében tettenérhető, azonban az érést lassító vagy gyorsító környezeti hatások, tanult minták és örökletes tényezők is befolyásolhatják ezt a folyamatot.

Fejlődési szakaszok és az evés – érzékelés, élmény, idegrendszeri tanulás

Az evéshez való viszonyulás nemcsak öröklött ízlés kérdése. Már csecsemőkortól kezdve tanuljuk, hogyan kell enni, mit jelent éhesnek vagy jóllakottnak lenni, és milyen élmény egy-egy íz, szag, állag. Ez a tanulás szoros összefüggésben áll az idegrendszer érésével, az érzékszervi integrációval és a szociális, környezeti hatásokkal is.

🔸 Csecsemőkor (0–1 év): az alapérzékelés kialakulása

Az első év során a gyermek elsődleges szenzoros tapasztalatokat szerez az evésen keresztül:

• szagolja az anyatejet vagy tápszert,
• érzi az ízét, hőmérsékletét,
• a szoptatás vagy cumizás ritmusán keresztül megtapasztalja a test–inger kapcsolatot.

Ebben az időszakban a biztonságos kötődés, az ismétlődés és a testi kontaktus (pl. szoptatás közbeni ölelés) segíti az interocepció és az affektív tanulás együttes érését.

🔸 Kisgyermekkor (1–3 év): étkezés, mint önálló tapasztalat

A második és harmadik év során a gyermek egyre inkább önállósul az evésben. Elkezd kóstolni, válogatni, preferenciákat kialakítani. Ekkor válik kulcsfontosságúvá az, hogy az evés élmény legyen, ne csupán „feladat”, amit végrehajtatunk vele az életben maradás érdekében.

Ha ebben az időszakban:

• a gyermek nem döntheti el, mit és mennyit egyen;
• mesenézés vagy elterelés közben etetik;
• az étkezés ideje kontrollvesztett, sürgetett;

akkor nem alakulnak ki az önálló érzékelési-emlékezeti kapcsolatok. Így marad el az a fontos tanulás, amely során a gyermek összeköti a szagokat, ízeket, teltséget és érzelmi állapotokat – pl. „meleg, illatos étel = jóllét, biztonság”.

🔸 Óvodáskor (3–6 év): a tudatosítás és szabályozás időszaka

Ebben az életkorban már megjelenik az önmegfigyelés képessége: „Most nem vagyok éhes”, „Túl sokat ettem, fáj a hasam.” Az interoceptív tudatosság itt kezd el fejlődni – DE csak akkor, ha teret és lehetőséget kap:

• nyugodt, ismétlődő étkezési szokások (napi rutin), ami támaszkodik a SAJÁT igényekre is!
• lehetőség megfigyelni a test jeleit (nem siettetik),
• verbális megerősítések („érzed, hogy tele vagy?”).

Ha a gyermek közben képernyőt néz, vagy automatikusan nyel, nem tanulja meg, hogy mi a teltség, mi az éhségérzet, és ezek hogyan változnak. A testi élmény kimarad – és ezzel együtt a tanulás is.

Mi történik, ha az étkezés nem élmény?

Ha egy gyermek rendszeresen úgy eszik, hogy közben nem figyelhet az érzékszervi ingerekre, annak hosszú távú következményei lehetnek:

• Az olfaktorikus tanulás elmarad: a gyermek nem tanulja meg megkülönböztetni az ételszagokat, nem kapcsol hozzájuk emlékeket vagy érzelmeket.
• A gusztatórikus élmény sem épül be: az ízekhez nem társul minőség, jelentés, élvezet.
• Az interoceptív visszajelzések torzulnak: nem alakul ki az éhség és teltség finomhangolt érzékelése.
• A viszceroperceptív érzések (teltség, gyomorfeszülés) zavaróak, kellemetlenek lesznek, nem értelmezhetők a gyermek számára.

Ezek a hiányosságok együtt megalapozhatják a későbbi evészavarokat, különösen, ha más szenzoros érzékenység (pl. tapintási, szaglási túlérzékenység) is jelen van, hiszen ezek megléte magas komorbiditást mutat az ismert pszichológiai és pszichiátriai diagnosztikus kategóriákkal.

Evészavarok – amikor az érzékelés is zavart szenved

Az evészavarok hátterében nem csak testképzavar vagy pszichológiai konfliktus állhat. Egyre több kutatás mutatja, hogy az érzékelés – különösen a belső testérzékelés és az érzékszervi ingerek feldolgozása – alapvető szerepet játszik ezen zavarok kialakulásában és fennmaradásában.

Az evészavarok egy része már gyermekkortól kezdve megfigyelhető, míg más típusok serdülőkorban vagy felnőttként alakulnak ki. A közös pont: a test és az evés közötti kapcsolat torzulása – amely gyakran szenzoros, interoceptív vagy jutalom-feldolgozási nehézségekkel is összefügg.

ARFID – Avoidant/Restrictive Food Intake Disorder (Elkerülő/restriktív táplálkozási zavar)

Jellemzők:

• A gyermek (vagy felnőtt) tartósan elutasít bizonyos ételeket vagy étkezéseket.
• Nem a testkép a fő motívum, hanem az undor, szorongás, érzékszervi túlterheltség.
• Súlyvesztés (sok esetben stabil BMI), növekedési zavar, tápanyaghiány alakulhat ki.

Szenzoros háttér:

• Szagundor: pl. „nem bírom elviselni a főtt zöldség szagát”.
• Textúra-érzékenység: pl. „a levesek nyálkásak”, „a hús szálas”.
• Melegtől való viszolygás (hőmérséklet): „csak hideg ételt eszem”.
• Riasztó belső testérzetek: pl. puffadás, teltség után hányinger, feszülés – amit nem tud azonosítani vagy szabályozni.
• Gyakran interoceptív túlérzékenység vagy épp bizonytalanság (nincs testbizalom) áll a háttérben.

Fejlődési előzmények:

• Korai etetési nehézségek, válogatós evés, elkerülő viselkedések.
• Kevés szociális étkezési élmény, elkerülő szülői mintázat („csak legyen benne valami”).

Anorexia nervosa

Jellemzők:

• Súlyos ételmegvonás, testképzavar, intenzív félelem a hízástól.
• Elégtelen táplálékbevitel, akár életveszélyes mértékű fogyással.

Szenzoros és interoceptív vonatkozások:

• Interocepciós torzulás: nem érzik az éhséget, vagy nem tudják jól értelmezni.
• Viszceroperceptív túlérzékenység: pl. a teltségérzet fizikai fájdalomként jelenik meg.
• Íz- és szagérzékelési zavart is kimutattak több tanulmányban (pl. csökkent „bitter” ízérzékelés).
• Gyakori a jutalomhiányos típus: az étkezés nem örömteli, nem kelt pozitív élményt → restrikciót erősíti.

Bulimia nervosa

Jellemzők:

• Kontrollvesztett falási epizódok, melyeket kompenzáció (pl. hánytatás, böjt, túlmozgás) követ.
• Jelentős szégyen, szorongás és testképzavar társul hozzá.

Szenzoros/interoceptív kapcsolatok:

• Alacsony testbizalom: a test jelzéseiben való bizalom hiánya.
• Éhségérzet túl későn jelentkezik → túlevés, majd diszkomfort.
• A teltségérzet gyakran szorongáskeltő, „elönt” érzésként jelenik meg.
• Néha érzelmi evés: a szenzoros alulérzékenység ellensúlyozására szolgál.

Binge Eating Disorder (Falászavar)

Jellemzők:

• Ismétlődő, kontrollálatlan túlevési epizódok kompenzációs viselkedés nélkül.
• Gyakran társul elhízással, szégyenérzettel, depresszióval.

Szenzoros kapcsolódás:

• Alulérzékenység: a teltség vagy jóllakottság érzete késve vagy egyáltalán nem jelentkezik.
• A „túl sok inger kell”, hogy a test jelezzen.
• Gyakori a jutalomhiány – az evés átmeneti érzelmi enyhülést hoz, de nem kielégítő → ismétlés.

Szenzoros profil	Leírás	Lehetséges következmény
Túlérzékeny (hyperreaktív)	Intenzíven reagál az ízekre, szagokra, textúrákra, teltségre	ARFID, restrikció, evéskerülés
Alulérzékeny (hyporeaktív)	Késleltetve vagy gyengén érzékeli a testi jelzéseket, ízeket	Túlevés, falás, érzelmi evés
Jutalomhiányos	Az evéshez nem kapcsolódik öröm vagy megkönnyebbülés	Restrikció, ismételt keresés, túlevés
Bizalmatlan	Nem bízik a test jelzéseiben, figyelmen kívül hagyja azokat	Kontrollvesztett evés, szorongás evés közben

Felnőttkori zavarok és a „sine morbo” jelenség – amikor nincs kimutatható ok, mégis szenvedünk

Nem csak gyermekeknél okozhat nehézséget a szenzoros feldolgozás zavara. Egyre több felnőtt keres fel pszichológust vagy gasztroenterológust megmagyarázhatatlan evési panaszokkal – anélkül, hogy klasszikus evészavar vagy szervi betegség állna fenn. Ez a jelenség gyakran a szenzoros integráció, interocepció és viszceropercepció zavarához kapcsolódik.

A sine morbo jelenség – amikor „nincs semmi baj”, mégis rossz

A „sine morbo” (latinul: betegség nélkül) elnevezés olyan panaszokra utal, amelyeknek nincs szervi magyarázata, de a személy valódi szenvedést él át. Gyakori példák:

• „Olyan érzésem van, mintha kő lenne a gyomromban, de nem találnak semmit.”
• „Teljesen jóllaktam, de nem érzem, csak azt, hogy valami nem oké.”
• „Az evés után jön a rossz közérzet – pedig nem ettem sokat.”
• „Minden étel túl intenzív – vagy íztelen, unalmas.”

A fenti tünetek hátterében gyakran interoceptív és viszceroperceptív feldolgozási problémák állhatnak – sok esetben felismeretlen szenzoros profil részeként.

Felnőttkori szenzoros mintázatok

Felnőttkorban a szenzorosság általában más arcot ölt, mint gyermekkorban. Már nem feltétlenül nyílt válogatósságként jelentkezik, hanem:

• Érzelmi evésként: az illető nem észleli pontosan, hogy éhes, de evéssel próbál megnyugodni.
• Túlérzékenységként: a fűszerek, illatok, textúrák túl intenzívek, ezért visszafogott evés vagy elkerülés történik.
• Késleltetett vagy elmosódott teltségérzetként: gyakori túlevés, diszkomfort.
• Megmagyarázhatatlan panaszokként: puffadás, hányinger, „nem jó érzés”.

Mindez akár pszichoszomatikus jelenségként is diagnosztizálható – miközben eredendően szenzoros/interoceptív feldolgozási zavarról van szó, de sok éve alatt ráépült tünetekként jelentkeznek.

A felnőtté válás során le nem zárult szenzoros fejlődési szakaszok

Sokan nem tudják, hogy a gyerekkorban nem megfelelően zajlott szenzoros tanulás és testélmény-épülés nem tűnik el, csak „átalakul”. A felnőtt, aki:

• nem tanult meg figyelni a saját testére,
• gyermekként nem élte át az evést, mint érzékszervi élményt,
• vagy nem alakult ki benne bizalom a testi jelzések iránt,

felnőttként gyakran életminőséget rontó nehézségekkel küzd: testidegenség, emésztési zavar, érzelmi evés, önszabályozási problémák.

Egy felnőtt példa:

Dóra 32 éves, egészséges laborértékekkel, jó BMI-vel, mégis évek óta puffadásra, émelygésre, evés utáni diszkomfortra panaszkodik. Többször járt gasztroenterológián, pszichiátrián is. Az étkezés számára stresszes helyzet, főleg meleg, sűrű ételek fogyasztása után érzi „fullasztónak” a testét. Egy szenzoros profilvizsgálat kimutatta, hogy interoceptív túlérzékenysége, olfaktorikus érzékenysége és tapintási/textúra-kerülése van – amelyek gyerekkorától fennálltak, de soha nem kaptak nevet.

Mit figyeljünk felnőttként?

Ezek a kérdések segíthetnek az önreflexióban:

• Nehezen érzékelem, mikor vagyok éhes vagy jóllakott?
• Zavar egyes ételek állaga, illata vagy hőmérséklete?
• Evés után feszülést, diszkomfortot, szorongást érzek?
• Gyermekkoromban voltam válogatós vagy érzékeny evő?
• Evés közben fáraszt a túl sok inger (zaj, íz, szag)?

Ha több kérdésre is igen a válasz, érdemes lehet szenzoros/interoceptív szűrést végezni – akár pszichológus, akár dietetikus közreműködésével.

Mit lehet tenni? Klinikai eszközök, terápiás lehetőségek, önismeret

A szenzoros és interoceptív működés nem fix adottság. Éppúgy, mint más idegrendszeri vagy pszichés funkciók, ezek is fejleszthetők – nemcsak gyermekkorban, hanem felnőttként is. A legfontosabb üzenet tehát: nem vagy egyedül, és nem vagy reménytelen helyzetben.

Az első lépés: megérteni, hogy mi történik bennem

Sokan évekig keresik a választ arra, miért olyan megterhelő számukra az evés, miért érzik diszkomfortosan magukat étkezés után, vagy miért nem érzik, mikor éhesek. A válasz gyakran ott rejlik a saját érzékelési mintázatukban.

Az önismeret, mint terápiás eszköz:

Őszintén hiszek az önismeret és az edukáció erejében, így ezt tartom annak az alappillérnek, amire később építkezni lehet.

Hogyan segíthet?

• Rálátást ad, mit érzek és miért úgy reagálok.
• Megszünteti az önhibáztatást („miért nem vagyok képes úgy enni, mint más?”).
• Elindítja az érzékelési élmények újraértelmezését: nem baj, ha máshogy érzem – de megismerhetem és kezelhetem.

Klinikai eszközök – hogyan mérhető a szenzoros és interoceptív profil?

1. MAIA – Multidimensional Assessment of Interoceptive Awareness

Önkitöltős kérdőív, amely nyolc különböző aspektusát vizsgálja a belső testérzékelésnek.
👉 Használható evészavarok, szorongás, ADHD, autizmus esetén is.

2. AASP – Adult/Adolescent Sensory Profile

Dunn modelljén alapuló kérdőív, amely megmutatja, milyen szenzoros mintázat jellemző: kereső, érzékeny, elkerülő, alulregisztráló.
👉 Kiváló kiindulás szenzoros önismereti munkához.

3. Taste Strips és Sniffin’ Sticks

Laboratóriumi íz- és szagérzékelési tesztek – különösen hasznosak, ha az étkezési nehézségek mögött érzékelési érzékenység vagy diszfunkció gyanúja áll.

4. Heartbeat Detection Task

Objektív interocepciós mérőeszköz, amely megmutatja, mennyire pontosan érzékeljük a saját szívverésünket.
👉 Kutatások szerint szoros összefüggést mutat az evészavarokkal és testbizalommal.

Fejlesztési irányok – mit tehetünk felnőttként?

Sokan azt gondolják, hogy „ha gyerekkorban kimaradt, akkor most már késő”. Ez nem igaz. Az idegrendszer felnőttkorban is képes tanulásra és újraszerveződésre, különösen, ha tudatos, célzott gyakorlatokkal támogatjuk.

1. Interoceptív tudatosítási gyakorlatok

• Testérzet-napló vezetése (éhség, teltség, emésztési tünetek, hangulat).
• Tudatos légzés és test-szkennelés (pl. mindfulness gyakorlatok, autogén tréning).
• Étkezések közbeni tudatosítás: „Épp most mit érzek?”, „Hol van a teltségérzetem?”

2. Érzékszervi tréning – újratanulás, nem túlterhelés

• Új ízek, textúrák fokozatos bevezetése – semmi kényszer.
• Szaglás- és íztrening (pl. ismételt szagolás, ételkészítés közbeni ízlelés).
• Hideg–meleg, száraz–nedves, puha–ropogós állagokhoz való érzékenyítés, biztonságos környezetben.

3. Kapcsolat-újraépítés az evéssel

• Étkezések kontextusának átalakítása (nem multitasking közben, nem nyomás alatt).
• Élmény-étkezések (pl. szép tálalás, illatok előtérbe helyezése, lassítás).
• Örömszerzés keresése – nem feltétlenül ételből, hanem étkezés köré épülő élményekből.

4. Pszichológiai támogatás – nem minden módszer hat ugyanúgy

• Pszichoterápia (pl. sématerápia, testorientált megközelítések).
• Szenzoros integrációs szemléletet ismerő pszichológus, dietetikus vagy fejlesztő szakember.
• Trauma- és stresszfeldolgozás: sok esetben az evéshez kapcsolódó feszültség mélyebb élményekhez kötődik.

Reményt adni – a gyógyulás nem tökéletes működést, hanem kapcsolatot jelent

A szenzoros/interoceptív zavar nem mindig „gyógyítható” a klasszikus értelemben – de értelmezhetővé válik, kezelhető és beépíthető az önismereti és önszabályozási folyamatba. A cél nem az, hogy „úgy együnk, mint mások”, hanem hogy összhangba kerüljünk saját testünkkel és élményeinkkel.

Sok felnőttnek már az is fordulópont, amikor végre nevet adhat annak, amit egész életében furcsának, zavarónak vagy szégyellnivalónak élt meg.

💬 „Most először érzem, hogy nem velem van a baj – csak eddig nem tudtam, mi történik a testemben.”

Ez a felismerés önmagában is gyógyító. Innen indulhat el a valódi változás.

Összefoglalás – amikor az evés nem csak fizikai, hanem érzékelési kérdés is

Az evés nemcsak biológiai szükséglet, hanem érzékelési, idegrendszeri és érzelmi folyamat is. Minden egyes falat szagok, ízek, textúrák, hőmérsékletek és belső testi érzetek kavalkádja – és ezek összehangolt, tanult működése adja meg az étkezés valódi élményét.

Ha ez az összehangoltság sérül – például egy szenzoros érzékenység, interoceptív zavar vagy környezeti befolyás miatt –, akkor az evés szorongáskeltővé, kaotikussá vagy akár kerülendővé válhat.

Ez történhet:

• gyermekkorban, ha a gyerek nem tanulja meg a testi jelek jelentését, nem kapcsolódnak érzelmek a szag- és ízélményekhez, vagy ha elterelő környezetben (pl. képernyő mellett) étkezik rendszeresen;
• serdülőként, ha fokozódik a kontrollvágy vagy bizonytalanság a testkép és az érzések körül;
• felnőttként, ha az érzékelés zavara vagy a testhez fűződő bizalomhiány megmarad, és láthatatlan falat emel az ember és az étkezés közé.

Az evészavarok – legyen szó ARFID-ról, anorexiáról, bulimiáról vagy falászavarról – gyakran érintik az érzékelési és testtudati rendszereket is, nem csak a viselkedést vagy az érzelmi hátteret.

Mit vihetsz magaddal ebből a cikkből?

• Az érzékelés nem luxus, hanem alapja a biztonságos evésnek.
• Az interocepció és viszceropercepció megtanulható, fejleszthető – akár felnőttként is.
• A szag, az íz, a teltségérzet mind visszacsatolás – és ezek egyénenként eltérőek lehetnek.
• Nem vagy furcsa vagy „problémás”, ha nem élvezed az evést, ha zavarnak az illatok vagy nem tudod, mikor vagy éhes.
• Önismerettel, szakmai támogatással és fokozatossággal sokat lehet tenni azért, hogy a saját testedhez újra kapcsolódni tudj.

És végül: van kiút, de nem a „jó evés” az egyetlen cél.

Sokszor a legnagyobb segítség az, ha végre megértjük önmagunkat – nem azért, hogy megjavítsuk magunkat, hanem hogy együtt tudjunk élni azzal, akik vagyunk. Az evés újratanulása nem azt jelenti, hogy úgy kell enned, mint mások – hanem azt, hogy úgy ehetsz, ahogyan az neked jó, biztonságos és élhető.

Ha úgy érzed, hogy az evés vagy az étkezéssel kapcsolatos érzések nehézséget okoznak, érdemes olyan szakemberhez fordulni, aki nemcsak pszichológiai, hanem szenzoros, interoceptív szemlélettel is dolgozik.

További lépések lehetnek:

• Szenzoros/interoceptív kérdőív kitöltése.
• Testérzet-napló vezetése.
• Tudatos étkezési szokások kialakítása.
• Szakember bevonása (pszichológus, dietetikus, szenzoros terapeuta).

Az érzékelésed nem ellenség, hanem információ. A tested nem zavar, hanem üzeneteket küld. És az evés nem kell, hogy harctér legyen – lehet újra kapcsolódás, élmény, megnyugvás is.