„A diagnózis doboz, a működésprofil térkép.”

Mi van, ha a mentális zavarokat eddig rosszul értelmeztük?
Mi van, ha nem az a gond, hogy valaki depressziós vagy ADHD-s – hanem az, hogy túl merev kategóriákba próbáljuk őket beszorítani?
Az RDoC (Research Domain Criteria) egy újfajta gondolkodásmódot kínál: nem diagnózisokban, hanem működésmintázatokban gondolkodik. Ahelyett, hogy „dobozokba” sorolná az embereket, dimenziók mentén vizsgálja a viselkedést, agyműködést és érzelmi reakciókat.
Ez a rendszer forradalmasíthatja, ahogyan a mentális egészségről gondolkodunk – kutatóként, szakemberként, vagy akár szülőként is.

Mi az RDoC?

Az RDoC, vagyis Research Domain Criteria, egy olyan kutatási keretrendszer, amely teljesen új szemléletet képvisel a mentális zavarok megértésében. Ahelyett, hogy a klasszikus diagnosztikai kategóriákra – például depresszióra, szorongásra vagy ADHD-re – építene, az RDoC azt vizsgálja, hogy az emberi viselkedés és agyműködés különböző alapfunkciói hogyan térhetnek el a szokásostól.

Ezt a rendszert az Amerikai Nemzeti Mentális Egészségügyi Intézet (NIMH) dolgozta ki 2010-ben, Thomas Insel vezetésével. Az volt a céljuk, hogy olyan biológiai, pszichológiai és viselkedéses dimenziókat találjanak, amelyek közös nevezői lehetnek különböző mentális zavaroknak – vagy épp a normál működés szélső változatainak.

De miért kellett új rendszer?

A jelenlegi diagnosztikai rendszerek (mint a DSM vagy ICD) hasznosak a klinikai gyakorlatban, de a kutatás számára sokszor túl merevek. Egy-egy diagnózis nagyon különböző embereket foglalhat magába, akiknek a tünetei eltérnek, de ugyanazt a „címkét” kapják. Ráadásul gyakori, hogy valakinek egyszerre több diagnózisa is van (pl. szorongás + depresszió + figyelemzavar), ami megnehezíti a kutatók dolgát, amikor pontos okokat, működési mechanizmusokat akarnak vizsgálni.

Az RDoC ezzel szemben nem diagnózisokat ad, hanem megfigyeli, hogyan működnek az egyén különböző pszichés rendszerei – például hogyan szabályozza az érzelmeit, hogyan figyel, hogyan reagál a stresszre, milyen a memóriája, vagy mennyire érzékeny a társas visszajelzésekre.

Hogyan gondolkodik az RDoC szisztémában egy kutató?

Képzeld el, hogy a mentális működést nem dobozokban, hanem folytonos skálákon értelmezzük. Minden ember egyéni profillal rendelkezik ezekben a dimenziókban – van, aki erősebben reagál érzelmileg, más valaki figyelmetlenebb, vagy érzékenyebb a külvilág ingereire. Ez nem feltétlenül betegség, de ha ezek az eltérések jelentősen befolyásolják a mindennapi életet, akkor fontos megérteni, mi áll a háttérben.

Az RDoC lényege tehát ez:

• Nem az a kérdés, hogy „beteg” vagy „nem beteg” valaki, hanem hogy melyik működésében és milyen mértékben tér el az átlagtól.
• Ez a szemlélet lehetővé teszi, hogy finomabban, személyre szabottabban értsük meg az emberek mentális állapotát.

Az RDoC rendszere olyan, mint egy kutatási térkép, amely segít eligazodni abban, hogyan működik az emberi elme – akkor is, ha valami eltér a megszokottól.

A híres RDoC-mátrix

Az RDoC nem egy lista vagy leírás, hanem egy két dimenziós mátrix (táblázat), ahol az egyik tengelyen azok a pszichológiai rendszerek szerepelnek, amelyek a mentális működés alapját képezik. A másik tengelyen pedig azok a kutatási szintek, amelyeken ezek a rendszerek vizsgálhatók.

A) Funkcionális rendszerek (témakörök), pl.:

• Negatív érzelmek (pl. félelem, szorongás)
• Pozitív érzelmek és jutalmazás (pl. motiváció, öröm)
• Kognitív rendszerek (pl. figyelem, emlékezet, gondolkodás)
• Szociális viselkedés (pl. arcfelismerés, empátia)
• Arousal és szabályozás (pl. alvás, stresszreakciók, idegrendszeri aktiváció)

B) Vizsgálati szintek, pl.:

• Gén – genetikai hajlamok, öröklött kockázatok
• Molekula – pl. dopamin vagy kortizol szintek
• Sejt – idegsejtek működése
• Agyi hálózatok – pl. MRI-vel vizsgált agyterületek kapcsolatai
• Fiziológia – szívritmus, pupillatágulás, bőrvezetés stb.
• Viselkedés – megfigyelt reakciók, teljesítmény teszteken
• Önbeszámoló / kérdőív – mit mond az illető a saját működéséről

Példa: Hogyan vizsgálható egy tünet RDoC-szemmel?

Képzelj el egy 5 éves gyermeket, aki nagyon érzékenyen reagál a hangokra, nehezen alszik el, és könnyen túlterhelődik a zajos környezetben.

A hagyományos diagnosztika lehet, hogy nem ad neki egyértelmű kategóriát.
De az RDoC segítségével megnézhetjük például:

• „Arousal/szabályozás” : hogyan reagál az idegrendszere az ingerekre?
• Fiziológiai szinten: emelkedik-e a pulzusa vagy kortizolszintje egy hangos helyzetben?
• Viselkedési szinten: elkerüli a zsúfolt terek vagy játékok használatát?
• Önbeszámoló/kérdőív szinten (szülő által): gyakran érzékeny, sírós, fáradt?

Ez az egyedi működésprofil nem biztos, hogy megfelel egy „diagnózisnak”, de rendkívül értékes információt ad arról, hogyan segíthetünk a gyermeknek.

Miért fontos ez a megközelítés?

Az RDoC lehetővé teszi, hogy ne csak azt kérdezzük, „mi a baj ezzel a személlyel?”, hanem azt is: „hogyan működik ő másként?”
Ez különösen fontos olyan esetekben, amikor:

• a tünetek nem illeszkednek egy diagnózishoz,
• vagy amikor a személy többféle tünetet mutat egyszerre, amelyek átlógnak a hagyományos kategóriákon.

Ez egy teljesen új szemlélet, amely megkérdőjelezi a mentális zavarok eddigi felosztását.

De mit jelent ez pontosan?

Nem kategóriákban, hanem folyamatokban gondolkodik

• A legtöbb diagnosztikai rendszer (pl. DSM) kategóriákat hoz létre, ahol vagy „benne vagy”, vagy nem. Ez olyan, mintha a mentális egészség egy fekete-fehér kapcsoló lenne.
• Az RDoC ezzel szemben azt mondja, hogy minden mentális funkció egy skálán mozog – például az érzelemszabályozás, a figyelem vagy a társas érzékenység.
• Így nem az a kérdés, hogy valaki „szorong-e vagy sem”, hanem hogy mennyire és milyen helyzetekben mutat ilyen reakciót. Ez sokkal pontosabb képet ad a működésről.

Átível a diagnózisokon – transzdiagnosztikus szemlélet

Sok ember egyszerre több diagnózisnak is megfelel (pl. ADHD + szorongás + alvászavar).
Az RDoC ehelyett azt vizsgálja, hogy melyik működési rendszer tér el – és mi lehet a közös tényező több „betegség” mögött.

Például:

• Az impulzivitás lehet jelen ADHD-ban, bipoláris zavarban vagy épp depresszióban is.
• Az alacsony jutalomérzékenység megjelenhet depresszióban és autizmusban is.

Ez a megközelítés lehetővé teszi, hogy a közös mechanizmusokra fókuszáljunk, ne a címkékre.

Összeköti a pszichológiát az idegtudománnyal

Az RDoC egyik legnagyobb újítása, hogy együtt vizsgálja a viselkedést és az agyműködést – vagyis a tüneteket és az idegrendszeri alapokat.

Ez azt jelenti, hogy:

• nem csak azt kérdezzük, hogyan viselkedik valaki,
• hanem azt is, mi történik az agyában, idegrendszerében, hormonrendszerében, ha így viselkedik.

Ez a  megközelítés (gén–agy–viselkedés) segít komplex, de valóságközeli képet adni az egyén működéséről, továbbá személyre szabott kutatást és beavatkozást tesz lehetővé.

Az RDoC nemcsak abban segít, hogy jobban értsük a mentális zavarokat, hanem abban is, hogy:

• jobban célzott kutatási kérdéseket tehessünk fel,
• és hatékonyabban fejleszthessünk egyénre szabott beavatkozásokat.

Például: ha egy gyermek szenzorosan túlérzékeny, alvásproblémákkal küzd, és szorong is, az RDoC alapján nem három különálló diagnózist kap, hanem egy olyan működésprofilt, amely alapján konkrétan az ő nehézségeire szabott segítséget lehet adni.

Hogyan kapcsolódik mindez a saját „szenzoros profil” szemléletemhez?

Amikor először találkoztam az RDoC rendszerével, azonnal éreztem, hogy valami fontos dolog történik a pszichológiában. Egy olyan újfajta gondolkodásmód született, amely nem diagnózisokkal akar elmagyarázni mindent, hanem azzal foglalkozik, hogy hogyan működik az egyén – és miért éppen úgy.

Ez a felismerés mélyen összecsengett azzal, amit én is tapasztaltam a saját kutatásomban, amikor óvodáskorú gyermekek szenzoros viselkedésmintázatait vizsgáltam. Ahelyett, hogy megpróbáltam volna ráhúzni őket egyetlen kategóriára – például „szenzorosan túlérzékeny” vagy „tipikus” –, azt kezdtem el keresni, hogy milyen egyéni szenzoros profilt mutatnak.

Mi az a szenzoros profil – és hogyan kapcsolódik az RDoC-hoz?

A „szenzoros profil” alatt azt értem, hogy minden gyermeknek (és felnőttnek) megvan a maga egyedi érzékelési válaszmintázata – például, hogy mennyire érzékeny a hangokra, a fényekre, a tapintásra vagy a mozgásra.

Új szemlélet – érzékenyebb megértés

A szenzoros profil alapú megközelítés három alappillérre épül:
– dimenzionális, mivel nem diagnózist keres, hanem az egyéni válaszmintázatok intenzitását vizsgálja;
– transzdiagnosztikus, mert nem kategóriákban, hanem működésmintázatokban gondolkodik;
– és interdiszciplináris, hiszen összekapcsolja az idegrendszeri érés, a környezeti hatások (pl. alvás, digitális terhelés, szülői stílus) és a pszichológiai reakciók viszonyrendszerét.

Ez a szemlélet az RDoC koncepciójára épül, de azt a szenzoros működés vizsgálatára és a gyermekkori fejlődési sajátosságok értelmezésére alkalmazza. Lényege, hogy nem szükséges diagnózist várnunk ahhoz, hogy érzékenyen reagáljunk az eltérő működésű gyermekek szükségleteire.

Nem diagnosztikai rendszer, hanem új nyelvezet, amely segíthet leírni az egyéni különbségeket, és támogatni a gyermeket a számára optimális környezet kialakításában.

A kutatás és gyakorlat közötti híd ebben a megközelítésben nem a kategóriákon, hanem a funkcionális megértésen alapul:
Nem az a kérdés, hogy „mi a baj?”, hanem az, hogy hogyan működik a gyermek, és hogyan lehet őt ebben hitelesen támogatni.

Az RDoC és a szenzoros profil logikája azok számára is iránytűt jelenthet, akik:
– érzékeny vagy sajátos működésű gyermeket nevelnek,
– szakemberként sokféle tünettel találkoznak, de nem látnak mögöttük koherens rendszert,
– vagy új nyelvre vágynak, amellyel árnyaltabban, emberségesebben közelíthetünk a fejlődési sajátosságokhoz.

…egy záró gondolat

Talán itt az ideje, hogy ne a diagnózisaink, hanem a működésmintázataink alapján értsük egymást. Mert ha megértjük, hogy valaki miért túlérzékeny, miért impulzív, vagy miért húzódik vissza – akkor már nem címkézni akarjuk. Hanem segíteni.

És ez már nem csak tudomány. Ez már kapcsolat. Emberi. És talán ez a legfontosabb dimenzió.